

Programok a Seychelle-szigeteken
Egyedülálló, magyar nyelvű idegenvezetéssel

Amit látni érdemes
Az idelátogató vendégek 95%-a ezeket a programokat kedveli

Szakértő tanácsok
Segítünk választani, és ha szeretnéd akkor az igényeid szerint alakítjuk a kirándulást

A legjobb árak közvetlenül
Foglalj minden kirándulást a legkedvezőbb feltételekkel

Vincze Réka
Utazásszervező · Idegenvezető
A Kanári- és Baleár-szigeteken turizmusban eltöltött 5 év után, 2013-ban a Seychelle-szigetekre költöztem. Több, mint 5 évig voltam az itteni legismertebb hajótársaság utazási tanácsadója, ahol a körutazásokon túl tematikus chartereket: búvár-, kajak-, jóga-, és fotószafarikat, valamint legyezőhorgász utakat szerveztem a Belső- és Külső-szigetekre.

Kelecsényi Attila
Utazásszervező · Idegenvezető
2007-ben, a szigeteken önkéntesként eltöltött néhány hónap olyan hatással volt rám, hogy röviddel azután ismét az Indiai-óceán közepére vetett a sors egy kis katamarán fedélzetén. A következő időszakban búvárokat vezettem a Külső- és Belső-szigeteken, a hajón élve és dolgozva. Felejthetetlen élményeket és hasznos tapasztalatot gyűjtöttem, miközben a 115 sziget legtöbbjére számtalanszor eljutottam.
Seychelle-szigetekre specializált utazási iroda
Nem véletlenszerűen ötletelünk, sokéves tapasztalatunk van az utazói igények és az itteni lehetőségek összepárosításában. Miután közösen megterveztük, a helyszínen végig is kísérjük a nyaralásod. Ahogy tettük ezt már több ezer Seychelle-re érkező vendégünkkel.
17 év
A Seychelle-szigeteken
2 000+
Nyaralás megszervezése
Amit kínálunk
Válogatott, megbízható szolgáltatások
Általunk is számtalanszor kipróbált programok, olyan szolgáltatóktól, akik valóban ott lesznek, ahol, és amikor mondják.
Bízd ránk a szervezést
Használd ki a tudásunk és évtizedes tapasztalatunk. Tervezz velünk az igényeidnek, időjárásnak és a körülményeknek megfelelően.
A legjobb árak, helyszíni fizetéssel
Foglalj előre, hogy ne maradj le semmiről, és fizess csak a helyszínen, közvetlenül a programok szolgáltatóinak.
Egyedülálló, magyar idegenvezetés
Ismerj meg sokkal többet a Seychelle-szigetek történelméből, élővilágából, kultúrájából és mindennapjaiból. A szigeteken egyedüliként, sokéves tapasztalattal nyújtunk magyar nyelvű idegenvezetést.
Programok listája
Válogass a 3 legnépszerűbb sziget szerint csoportosított kirándulások között, melyeket az általunk írt, részletes adatlapokon is le tudsz foglalni. Kérheted a segítségünket a teljes nyaralásodra szóló programterv kialakításához is.











-














Baie Ternay hajókirándulás
Mahé · Belombre kikötő · 6 óra · Privát · Mamila Charters
Észak-Mahé legszebb öblébe és a szárazföld felől megközelíthetetlen Anse du Riz partra tartó privát hajókirándulás, sznorkelezéssel és kajakozással a nemzeti parkban, valamint BBQ ebéddel a természetben. Könnyed kikapcsolódás idilli környezetben.
800 EUR
4 felnőtt
-














Baie Ternay hajókirándulás · Port Launay
Mahé · Port Launay öböl · 6 óra · Privát · Mamila Charters
A kirándulás a Constance Ephelia hotel északi partjától indul a Bas Glass üvegfenekű hajó fedélzetén a Baie Ternay Tengeri Nemzeti Parkba. Sznorkelezés és kajakozás, valamint BBQ ebéd Anse du Riz tengerparton. A kirándulás a kötetlen, önfeledt pihenésről szól.
1000 EUR
4 felnőtt
-


















Grande Soeur, La Digue szigetlátogatás · Genesis
Mahé · 10 óra · Privát · Ocean 20 Charters
Grande Soeur és La Digue szigetek meglátogatása, sznorkelezéssel Cocos-szigetnél. Egész napos program a Genesis hajó fedélzetén utazva.
1300 EUR
4 felnőtt
-
















St Anne hajókirándulás
Mahé · Marine Charter kikötő · 6 óra · Kiscsoportos · Island Hopper Charter
Moyenne és Cerf szigetek meglátogatása egy jól szervezett, élménydús, de laza kirándulás keretében, sznorkelezéssel és BBQ ebéddel. Magyar idegenvezetés kérhető.
110 EUR
1 felnőtt
-













Grande Soeur hajókirándulás
La Digue · La Passe kikötő · 7 óra · Kiscsoportos · Simplicity Boat Charter
Grande Soeur szigetlátogatás, rengeteg sznorkelezéssel, és kiadós BBQ ebéddel. A kirándulás La Digue sziget kikötőjéből indul.
115 EUR
1 felnőtt
-














Aride hajókirándulás · Endless Summer Charter
Praslin · Eve-sziget · 8 óra · Privát · Endless Summer Charter
Délelőtt Aride, az Indiai-óceán madárrezervátumának meglátogatása, majd délután sznorkelezés Curieuse egyik eldugott partszakasza mellett. Egész napos, privát program, svédasztalos ebéddel a katamarán fedélzetén.
1170 EUR
4 felnőtt
-












Grande Soeur hajókirándulás · Endless Summer Charter
Praslin · Eve-sziget · 8 óra · Privát · Endless Summer Charter
Hajókirándulás Seychelle talán legszebb tengerpartjára egy privát katamarán fedélzetén. Svédasztalos ebéd a hajón, majd délután sznorkelezés.
1170 EUR
4 felnőtt
-
Curieuse hajókirándulás
Praslin · Anse Takamaka öböl · 7 óra · Kiscsoportos · Geoli Charters
Curieuse, St Pierre és Anse La Farine part meglátogatása egy jól szervezett és élménydús kirándulás keretében, sznorkelezéssel és BBQ ebéddel. Kiscsoportos, körülbelül 7 órás kirándulás.
1800 SCR
1 felnőtt
-
Praslin, La Digue szigetlátogatás
Mahé · Marine Charter kikötő · 10 óra · Csoportos · Mamila Charters
Praslin és La Digue szigetek meglátogatása egy jól szervezett, élménydús, egész napos kirándulás keretében. Strandolás mindkét szigeten, coco de mer pálma, óriásteknősök és más endemikus fajok. Csoportos, körülbelül 10 órás kirándulás.
160 EUR
1 felnőtt
-
Mahé szigettúra
Mahé · Rugalmas indulási hely · 8 óra · Privát
Mahé természeti és történelmi nevezetességei képzett túravezetővel. Légkondicionált, kényelmes autóban, opcionálisan magyar nyelvű idegenvezetéssel.
200 EUR
3 felnőtt
-
Praslin szigettúra
Praslin · Rugalmas indulási hely · 7 óra · Privát
Praslin nevezetességei légkondicionált, kényelmes autóban.
2500 SCR
6 felnőtt
-
Semi-sub kirándulás a St. Anne Tengeri Nemzeti Parkba
Mahé · Eden Island Marina · 1 óra · Kiscsoportos · Semi-Sub Seychelles
A 60 perces kirándulás kényelmes, légkondicionált utastérből nyújt betekintést a tengeri nemzeti park élővilágába. Tökéletes megoldás azok számára, akik a napi programjukba illeszthető módon szeretnék megfigyelni a korallzátonyt, anélkül, hogy vízbe kellene ereszkedniük.
55 EUR
1 felnőtt
-
Zil Air Sétarepülések
Mahé · Zil Air Base · 1 óra · Privát · Zil Air
A Zil Air sétarepülései kényelmes, biztonságos lehetőséget kínálnak a szigetek madártávlatból történő felfedezésére. A modern, légkondicionált helikopterek fedélzetéről páratlan kilátás nyílik a szigetek partvonalára, hegyoldalaira és a körülöttük elterülő zátonyokra.
EUR
4 felnőtt
Vendégeink véleménye az általunk szervezett, vagy közvetített programokról
Az elmúlt évek során számos programszolgáltatóval működtünk együtt. A vendégek visszajelzései alapján voltak programok, melyek kikerültek a portfóliónkból, de folyamatosan bővült újakkal is. A viszonylag új, vagy ritkábban foglalt programoknál jelenleg kevesebb vélemény jeleníthető meg.
Ha részt vettél valamelyik kiránduláson, kérjük értékeld az élményed itt az oldalon.
144 vélemény
144 vélemény
Edina & Csaba
2025 · Csillagtúra egy szigetről
2025 okt, végén töltöttünk 8 napot a szigeten amiből 3 egynapos fantasztikus kiránduláson vehettünk részt Rékának köszönhetően. Rékában egy végtelen energikus, kedves és informatív vidám hölgyet ismerhettünk meg. Csodálatos helyekre sikerült eljutnuk és rengeteg információval gyarapodtunk amit… Tovább olvasom
2025 okt, végén töltöttünk 8 napot a szigeten amiből 3 egynapos fantasztikus kiránduláson vehettünk részt Rékának köszönhetően.
Rékában egy végtelen energikus, kedves és informatív vidám hölgyet ismerhettünk meg. Csodálatos helyekre sikerült eljutnuk és rengeteg információval gyarapodtunk amit nélküle nem valószínű hogy megtapasztaltunk volna. Ezúton is köszönjük a ránk fordított energiát és a tökéletes idegenvezetést!!!!! Ha bárki arra jár feltétlenül vegye igénybe Réka&Attila valamelyik (lehetőségekhez képest minél több) magasszínvonalú szolgáltatásat!!!!!!
Ildi és családja
2025 · Island hopping
Kedves Réka! Nagyon szépen köszönöm a sok támogatást, tanácsot, segítséget és a remek szervezést. Minden nagyon jó volt szuper tíz napot töltöttünk Seychellen. A szállások megfelelőek voltak én a La Digue-it nagyon szerettem a kertje egy mini kis botanikus kert minden reggel körbe sétáltam. A… Tovább olvasom
Kedves Réka!
Nagyon szépen köszönöm a sok támogatást, tanácsot, segítséget és a remek szervezést. Minden nagyon jó volt szuper tíz napot töltöttünk Seychellen.
A szállások megfelelőek voltak én a La Digue-it nagyon szerettem a kertje egy mini kis botanikus kert minden reggel körbe sétáltam. A tulajdonos hölgy nagyon kedves segítőkész volt mindenben. A vacsikat is élveztük annak ellenére, hogy nem tudtuk mit is eszünk bár mindig nagyon kedvesen elmondta Nissan, hogy mit eszünk.
Mahéi szállás is jó volt minden egy köpésre volt tőlünk. Még a csomagokat is megőrizték estig nekünk.
Terence nagyon kedves és figyelmes volt nagyon élveztük a túrát vele. A buszozás is nagy élmény volt felért egy hullámvasutazással. A fiúk meg is állapították, jobban vezet mint a sofőrök.
A partok egytől egyig csodálatosak voltak, ha mégis kiemelnék egyet, az Anze Lazio lenne, ott nagyon jót játszottunk a hullámokon. A természet valami csoda minden zöld és zöld. Az idő is nagyon kegyes volt végig jó időnk volt. Csak tegnap esett és elállt felváltva egész nap.
Nagyon szépen köszönjük, hogy megszervezted nekünk ezt a remek tíz napot.
Ildi, Gergő, Áron, Ákos




Anna és Regi
2025 · Csillagtúra egy szigetről
10 napot töltöttünk el Seychelle szigetén. A programok megszervezéséhez Réka segítségét kértük. Réka előzetesen teljeskörű tájékoztatást adott minden programhoz. A mi sofőrünk France volt, aki nagyon kedves, baràtságos és türelmes. Sok mindent elmondott a szigetről. A sziget legszebb rèszeit mutatta meg nekünk. Ha ide szeretnétek jönni keressétek fel őket. Csak ajánlani tudom a csapatukat. Megbízhatòak, korrektek.











Timi és Imi
2025
Nemrég érkeztünk haza erről a csodálatos szigetről, ahol Rékáékkal 3 programon is volt szerencsénk részt venni. Tökéletes választás volt, hogy privát túrákat kértünk, mert olyan helyekre vittek el, ahová autó bérléssel nem juthattunk volna el, legalábbis nem ilyen információkkal!! Mindenzt kedvesen, rugalmasan és nem utolsó sorban hatalmas lexikális tudással!! Köszönjük az élményt!!!!!?


Izabella és László
2025
Volt szerencsénk egy hetet tölteni Csodaszigeteken. Fantaszikus hely, a Természet mindent oda adott, amit egy kis helyre szépségben és harmóniában lehet.
Réka es Judit szervezett mindent, a szállást ,a programokat, a traszfert, amit gyorsan, rugalmasan es zökkenőmentesen intéztek, hálásak vagyunk nekik.
Szívből ajánlom őket és természetesen a Fantasztikus Szigeteket.
Anikó és Jácint
2025
Nagyon szépen köszönjük a segítőkész és rugalmas szervezést, valamint a tökéletes idegenvezetést Rékának a szigettúrán, ahol lenyűgöző helyeken jártunk. A Ste Anne hajókirándulás is élménydús volt.
Györgyi és Gyula
2024
2024. szeptemberében töltöttünk el 10 napot Mahe és Praslin szigetén. Rékának köszönhetően (Bár 50 évesek elmúltunk) életünk legcsodálatosabb nyaralását éltük át. Gyakorlatilag mindent megszervezett nekünk (szállás, autóbérlés, kompjegyek, programok, belépőjegyek, mobil internet… stb,… Tovább olvasom
2024. szeptemberében töltöttünk el 10 napot Mahe és Praslin szigetén. Rékának köszönhetően (Bár 50 évesek elmúltunk) életünk legcsodálatosabb nyaralását éltük át.
Gyakorlatilag mindent megszervezett nekünk (szállás, autóbérlés, kompjegyek, programok, belépőjegyek, mobil internet… stb, természetesen velünk egyeztetve) és teljesen zökkenő mentesen nyaralhattunk ezeken a csodálatos szigeteken! Nagyon hálásak vagyunk neki és az egész csapatának! Köszönjük és nagyon szeretnénk még visszatérni!!
Adri és Gyuri
2024
2024. januárjában töltöttünk el egy varázslatosan idilli 8 teljes napot a Seychelle-szigeteteken az esküvőnk keretében. A férjemmel először jártunk itt, szerettünk volna ezalatt a rövid idő alatt a lehető legtöbb nevezetes helyre eljutni. Már a kiutazás előtt nagy segítségünkre volt Réka, rengeteg… Tovább olvasom
2024. januárjában töltöttünk el egy varázslatosan idilli 8 teljes napot a Seychelle-szigeteteken az esküvőnk keretében. A férjemmel először jártunk itt, szerettünk volna ezalatt a rövid idő alatt a lehető legtöbb nevezetes helyre eljutni. Már a kiutazás előtt nagy segítségünkre volt Réka, rengeteg hasznos információval látott el minket és változatos program ajánlatokkal kecsegtetett.
Különösen az üvegfenekű hajókázás nyűgözött le minket, hiszen itt kettesben vittek minket egésznap egy kis hajón, közben voltunk sznorkelezni, kajakozni, illetve, mesés eldugott kis szigetrészekre juthattunk el, valamint gondoskodtak az ebédünkről is, frissen grilleztek nekünk helyi halat és egyéb finomságokat.
Azóta is emlegetjük, hogy mennyire jó döntés volt, hogy az utolsó napunkat Mahé szigetén Réka személyes magyar nyelvű idegenvezetésével töltöttük el, hiszen az utazásunk egyik leginkább élmény- és információgazdagabb része volt, amit kár lett volna kihagyni, mivel Réka elképesztő széles körű történelmi és elővilági ismeretekkel rendelkezik a szigetek kapcsán.
Köszönjük még egyszer a profizmusod és a kedvességedet és minden segítségedet, reméljük a jövőben még lesz lehetőségünk találkozni és újabb élményekben részesülni az édeni Seychelle-szigeteken. A legjobb szívvel ajánljuk mindenkinek, bátran vegyék fel Rékáékkal a kapcsolatot! ?
Angelika és családja
2024 · Island hopping
Mi idén Novemberben utaztunk a csodálatos Seychelle-szigetekre. Részben saját, részben a Seychelles Traveler szervezésében foglaltuk az utunkat. Mivel kisgyerekkel utaztunk, számomra biztonságérzetet adott, hogyha bármi történik kint, van kihez fordulnunk. A szervezés profi volt, részletes… Tovább olvasom
Mi idén Novemberben utaztunk a csodálatos Seychelle-szigetekre. Részben saját, részben a Seychelles Traveler szervezésében foglaltuk az utunkat. Mivel kisgyerekkel utaztunk, számomra biztonságérzetet adott, hogyha bármi történik kint, van kihez fordulnunk. A szervezés profi volt, részletes tájékoztatást kaptunk mindenről, ha bármi kérdésünk volt, azonnal választ/tanácsot kaptunk. Nem mellesleg szuper áron foglaltuk a szállásokat Rékáék által!
Két programot is szerveztek Nekünk, egy autós túrát Praslin szigetén. Ez egy angol nyelvű túra volt és mivel kevés idő állt rendelkezésre, ezért elég tempós volt.
A másik egy Mahé-i autós túra Réka által vezetve. Nagyon szuper volt! Teljesen személyre szabott, részletes és jó hangulatú túra volt! Kellemesen elfáradtunk, de nagyon élveztük! Köszönjük szépen!
Mindenkinek szeretettel ajánlom Rékáékat! Mi nem csalódtunk! Szuper volt minden!



Erzsébet és József
2024 · Island hopping
Minden szuper volt tegnap is az Anse Major túrán. Mint mindig, szépen lassan, odafigyelve mentem végig. Volt rész, ahol féltem, de nem volt gond?
Az a látvány odafent fantasztikus volt ?
Köszönjük ismét nektek és Serge-nek!




Balázs és családja
2024 · Island hopping
Még mindig a nyaralás hatása alatt vagyunk – az biztos, ha tehetjük, még visszatérünk hozzátok!
Már voltunk pár helyen, de eddig ti és a Seychelle viszi a prímet 🙂
Ilona
2023 · Island hopping
A mai nap fantasztikus volt! Nagyon örülünk hogy ajánlottad!
Gyöngyvér és Mihály
2023
A program jól sikerült. Terence nagyon jó idegenvezető volt.
Mónika és Szabolcs
2013 · Island hopping
Curieuse szigetére, a Teknős szigetre vitt el bennünket túravezetőnk, Attila, ahol óriás teknősök között sétálgattunk a gyönyörű szigeten, közben kókuszdiót törtünk, kókuszlevet ittunk és friss kókuszt ettünk. Ezzel etettük a teknősöket is, aminek nagyon örültek. Ebédre egy csodálatosan finom Barbecue-t készített nekünk a hajó személyzete, majd jólakottan megpihentünk a tenger partján, belemerülve a tenger morajlásába. A szigettől búcsúzva egy óriásteknős kíséretében távoztunk.
Mónika és Szabolcs
2013 · Island hopping
Az utolsó élményünk egy félnapos horgászás volt. A hajó a tengeren hánykolódva a leszálló madarak raját követte, amikor is hat alkalommal ugrottak a fiúk a horgászbotokért – mi lányok a kameráért -, hogy kifogják a vízből a tengeri ragadozókat, a yellow fin tunákat. Nem vagyok horgász, de igazi… Tovább olvasom
Az utolsó élményünk egy félnapos horgászás volt. A hajó a tengeren hánykolódva a leszálló madarak raját követte, amikor is hat alkalommal ugrottak a fiúk a horgászbotokért – mi lányok a kameráért -, hogy kifogják a vízből a tengeri ragadozókat, a yellow fin tunákat. Nem vagyok horgász, de igazi élmény volt még számomra is, ahogy a hal húzta le az orsóról a damilt, pörgette, vitte a hajótól messzire a csalit, majd ahogyan a fiúk teljes erejüket beleadva, karjukon kidagadó izommal húzták ki a vízből a méretes halakat. De az is természetfilmbe illő látvány volt, amikor testközelségből a madarak halászták ki a vízben össze sereglett halakat. Ezen a napon delfineket is láttunk igaz messziről, úgyhogy teljes volt az élmény.
György
2017
Köszönjük szépen, minden rendben volt!
Az Önök segítőkészsége és rugalmassága pedig különösen elnyerte tetszésünket.
Bálint
2024 · Island hopping
Az elmúlt napok pörgése után aggódtunk hogy sok lesz már ennyi program – mindig bele botlunk valami programba, de ez mai is kihagyhatatlan. Shamyl egy valódi jelenség, aki tényleg őszintén rajong azért az ökoszisztémáért amit bemutat. Az egész kirándulás remek volt, még akkor is ha rögtönözni kellet az esőzések és egy-két nagy jacht vendégei miatt.
Gyöngyvér és Mihály
2023
A mai kirándulás nagyon jó volt. A transzfer időben jött, a személyzet tündéri volt. A programok érdekesek voltak.
Edit és Barna
2019 · Hajós körutazás
Fantasztikus volt az egész út, és mindennel nagyon elégedettek voltunk – ha akarnánk se tudnánk belekötni semmibe, és másoknak is ajánlottunk már titeket, mióta hazajöttünk : )
Emese és Norbi
2024 · Csillagtúra egy szigetről
Amikor elhatároztuk, hogy a Seychelle-szigetek lesz az utazásunk célpontja, beléptem egy tematikus facebook csoportba, és itt találkoztam Réka és az utazási irodájuk nevével. Nagyon jó szívvel ajánlották, mind a szállás foglalásokhoz, mind a szigeteken történő túrázásokhoz őket. Felvettem a… Tovább olvasom
Amikor elhatároztuk, hogy a Seychelle-szigetek lesz az utazásunk célpontja, beléptem egy tematikus facebook csoportba, és itt találkoztam Réka és az utazási irodájuk nevével. Nagyon jó szívvel ajánlották, mind a szállás foglalásokhoz, mind a szigeteken történő túrázásokhoz őket.
Felvettem a honlapukon szereplő űrlapon keresztül a kapcsolatot velük, és fél órán belül hívott is Judit a részletek megbeszélése miatt.
A kapcsolattartás, a szállások kiajánlása, a kérdések megbeszélése nagyon gyors és gördülékeny volt. A szállást a legjobb áron kaptuk meg, se a szállodánál közvetlenül, se a booking.com-on nem volt ilyen kedvező az ár.
Egy egynapos szigettúrára is befizettünk, ahova Réka kísért el minket, kedves személyisége, felkészültsége és tudása felejthetetlenné tette a napunkat.
Nagyon jó szívvel ajánlom őket azoknak, akik most tervezik a nyaralásukat!
Emese és Norbi
Elvira
2023 · Island hopping
Szeretnénk megköszönni a munkádat, hogy megszervezted nekünk ezt a csodálatos, felejthetetlen, mesébe illő túrát. Ilyen élményben még sosem volt részünk, de ez a legmerészebb álmainkat is felül múlta. Tökéletes képeslap képek készültek 🙂
Hálásan köszönjük a közreműködésedet.
Kívánunk a továbbiakban minden jót az életedben és a munkádban.
Szilvia
2024 · Island hopping
Nagyon jól sikerült a napunk, a sofőr nagyon kedves volt.
Szép a két partszakasz nagyon, amit megnéztünk, fürödni is tudtunk.
Barnabás
2024 · Island hopping
Nagyon jól éreztük magunkat! Csodálatos nap volt. A guide-ok nagyon jó fejek voltak, a tekik meg nagyon cukik. Hatalmas élmény volt a tegnapi nap!
Erika és családja
2024 · Csillagtúra egy szigetről
Csodás nyaralásunk sajnos véget ért, de én is szeretném megköszönni a segítséged és a szervezésed!
Itthonról visszatekintve is nagyon jól éreztük magunkat, köszönjük a segítséget.
Erika és Csaba
2024 · Csillagtúra egy szigetről
Köszönjük szépen nagyon jó volt ès jól èreztük magunkat! ? Mindenféle felkèszülès ellenére azért sikerült egy picit leègni. Talàlkoztunk már teknősökkel de ilyen fürge ès èhenkórászokkal mèg nem! ? Csuda jó fejek voltak! ?
Erika és Csaba
2024 · Csillagtúra egy szigetről
Mai nap is szuper volt, jól éreztük magunkat, köszönjük.
József
2024 · Csillagtúra egy szigetről
Köszönjük szépen az infókat és a lehetőséget! Remek volt a szervezés és a program, nagyon jól éreztük magunkat.
Zsuzsanna
2023 · Csillagtúra egy szigetről
Jól sikerült a kirándulás, köszönjük szépen a szervezést.
Minden jót kívánok nektek, örülünk hogy rátok találtunk!
Linda
2018 · Csillagtúra egy szigetről
Köszönjük a szervezést, a tanácsokat, a segítséget! Az esős idő ellenére is nagyon jól éreztük magunkat! A hotel, az autós szigettúra, és a hajós túra is nagyon jól sikerült. Mindenről, mindenkiről csak pozitívan tudunk nyilatkozni, nem most jártunk először és utoljára a szigeten 🙂
Tímea
2017 · Csillagtúra egy szigetről
Csak azért írok, hogy még egyszer megköszönjem segítségét. A szigettúra Bertivel nagyon jól sikerült, Berti időben jött, körbevitt minket a szigeten, mindent megmutatott, nagyon kedves volt. Nagyon szép nap volt. Sok infót elmesélt az ottani életről.
Az egész nyaralás csodálatos volt. Sajnos már haza kellett jönnünk, fájó szívvel hagytuk ott Seychelles-t.
Még egyszer mindent köszönök!