Programok a Seychelle-szigeteken
Egyedülálló, magyar nyelvű idegenvezetéssel
Amit látni érdemes
Az idelátogató vendégek 95%-a ezeket a programokat kedveli
Szakértő tanácsok
Segítünk választani, és ha szeretnéd akkor az igényeid szerint alakítjuk a kirándulást
A legjobb árak közvetlenül
Foglalj minden kirándulást a legkedvezőbb feltételekkel
Vincze Réka
Utazásszervező · Idegenvezető
A Kanári- és Baleár-szigeteken turizmusban eltöltött 5 év után, 2013-ban a Seychelle-szigetekre költöztem. Több, mint 5 évig voltam az itteni legismertebb hajótársaság utazási tanácsadója, ahol a körutazásokon túl tematikus chartereket: búvár-, kajak-, jóga-, és fotószafarikat, valamint legyezőhorgász utakat szerveztem a Belső- és Külső-szigetekre.
Kelecsényi Attila
Utazásszervező · Idegenvezető
2007-ben, a szigeteken önkéntesként eltöltött néhány hónap olyan hatással volt rám, hogy röviddel azután ismét az Indiai-óceán közepére vetett a sors egy kis katamarán fedélzetén. A következő időszakban búvárokat vezettem a Külső- és Belső-szigeteken, a hajón élve és dolgozva. Felejthetetlen élményeket és hasznos tapasztalatot gyűjtöttem, miközben a 115 sziget legtöbbjére számtalanszor eljutottam.
Seychelle-szigetekre specializált utazási iroda
Nem véletlenszerűen ötletelünk, sokéves tapasztalatunk van az utazói igények és az itteni lehetőségek összepárosításában. Miután közösen megterveztük, a helyszínen végig is kísérjük a nyaralásod. Ahogy tettük ezt már több ezer Seychelle-re érkező vendégünkkel.
17 év
A Seychelle-szigeteken
2 000+
Nyaralás megszervezése
Anett
2018
Köszönjük szépen a sok segítséget, amit Tőletek kaptunk a nyaralásunk során. Pár beszámoló olvasása után még azt hittem, hogy Mahe lehet, hogy csalódás lesz, mert mindenki Praslint és La Digue-t favorizálja, de ellenkezőleg, ez a sziget is gyönyörű, csak hiperlatívuszokban tudok beszélni róla. Hihetetlen az a sokszinűség ami ott fogadott minket. Feledhetetlen napokat töltöttünk Mahen, sajnos La Digue és Praslin most időhiány miatt kimaradt, amit egyszer mindenképpen szeretnénk majd bepótolni. 🙂 Köszönjük az egész napos vezetett túrát, nagyon kedves, aranyos idegenvezetőnk volt, minden tekintetben elégedettek voltunk Vele! Ha legközelebb megyünk mindenképpen keresünk Benneteket!
Andrea
2023
Tegnap Terence-el a túra fantasztikus volt! Rengeteget tudtunk meg a szigetekről!🥰 A mai túra is szupi volt….a srácok jó fejek voltak és a Moyenne sziget szenzációs! Azok a panoráma pontok….!❤️ Egy kellemetlen dolog volt: 3 olasz család gyerekekkel… ebből kettő kb. 6-8 hónapos csecsemő! Nem részletezem! Azért egy korhatárt beállítanék! Köszönjük!!🥰 Rengeteg élménnyel megyünk haza!🥰🥰
Andi és Zoli
2023 · Island hopping
Élménydús napunk volt. Georgi szuper cuki, kedves volt, rengeteget beszélgettünk. Ansi Georgette szép – mondjuk óriási hullámok voltak, én nem is mertem bemenni. És hát a gyaloglás le-föl 100 fokban🫢- megdolgoztunk az élményért. Anse Lazioban már csak a kötelező fotókat csináltuk meg, annyira el voltunk fáradva, hogy már nem bírtunk fürdeni.
Andi és Zoli
2023 · Island hopping
A mai nap egyszerűen csodás volt. Fantasztikus. Imádtuk. Én beleszerettem ebbe a helybe, és el sem akarok menni innen😩 Annyira örülök, hogy rábeszéltetek Praslin-ra, meg a szigettúrákra. És ez a hotel is telitalálat. Szuper, beleszerettünk. Az elhelyezkedése is szuper, a kajájuk isteni. A személyzet ultra kedves… Én rendszeresen beszélgetek a reggeli séffel, a menedzserrel, igazából mindenkivel. Nem csak Curiesuse csodálatos – minden, ami mellett elmentünk, a sznorkelezés, a túra…(bár flip-flopban azért elég meredek volt😳), a hajón a srácok.”
András
2017 · Island hopping
Ma értünk haza a nászútról. Minden fantasztikus volt, a szállodák, a szervezés nagyon gördülékenyen ment. A fakultatív programok zseniálisak, maga az ország pedig álomszerű. Köszönjük szépen az életre szóló élményt.
Ákos
2023
Jól sikerült a kirándulás, kedvesek és pontosak voltak, szép napunk volt, köszönjük szépen a segítséget! Minden úgy volt, ahogy leírtad! 🙂
Ágnes
2016
Köszönjük a szervezést, illetve magát a kirándulást is. Az egyik legjobb programunk volt ez az ott tartózkodásunk alatt. Gyönyörű időnk volt és valóban Mahé egyik legszebb részén jártunk, ahol a sznorkelezés is felejthetetlen volt!!!
Ágnes
2023
A Praslin – La Digue is szuper volt. 🤗 Terence időben vitt és hozott minket, Lydia várt minket. Szuper csapat volt a személyzet is. Visszafelé hatalmas hullámokat kaptunk széllel, de rendben kikötöttünk! 😂 Hálásak vagyunk a szervezésért, köszönjük szépen!
Ágnes
2023
Nagyon szuper volt a mai autós túra, rengeteg dolgot megtudtunk a szigetről! Terence fantasztikus volt. Köszönjük a szervezést! Hálásak vagyunk!
Ágnes
2022
Kedves Réka! Nagyon szuper volt a tegnapi kirándulás! Szuper időnk is volt!🙏🏻☀️ Nagyon köszönjük a segítségedet, reméljük hamarabb, mint 25 év múlva visszatérünk a szigetre! 😂 (akkor már 75 leszek😂) Köszönjük!🙏🏻
Adrienn
2023
Csak egy rövid bejelentkezés a mai nap után:) Annak ellenére, hogy a sofőr 6.50-re ért ide értünk – ami elég rossz érzés volt, mert azt hittük hogy mi csináltunk valamit rosszul – nagyon jól éreztük magunkat!!!! A kisfiam még sznorkelezett is Anse Lazio-n:) Szóval várjuk a holnapi napot is nagy izgalommal!
Adrienn és családja
2023 · Island hopping
Nagyon szépen köszönjük a szervezést, a segítséget, a figyelmességeteket! Szuper napjaink voltak mindkét hotelben.
Adrienn
2023
Amikor odaértünk Anse Laziora még szitált, de már nem volt annyira vészes, mint az első megállónál, a Coco de Mer-nél. Aztán ott a strandnál először még beültünk egy kávéra, és amíg megittuk el is állt az eső, majd amikor kimentünk a partra már a nap is kisütött 😅 onnantól kezdve pedig tök jó időnk volt. Nem tűző napsütés, de pont jó volt! A bringázás is nagyon jól sikerült!! A túravezetőnk nagyon, nagyon jófej volt. Amikor indultunk vissza Mahe-ra, akkor még szintén napsütés, de az út háromnegyedénél tartottunk, amikor szakadó esőbe kerültünk 🙈 Szóval, nagyon jó élmény, nagyon jó nap volt, köszönjük szépen a szervezést/közreműködést!!☺️
Erika & Karcsi
2023 · Island hopping
Kedves Réka és Attila! Nagyon jól éreztük magunkat, minden csodálatos volt! A képek is nagyon tetszenek! Remélem még lesz alkalmunk itt Seychelle-en találkozni 🙂 Mindent nagyon köszönünk! Millió puszi es ölelés 🥰
Zsuzsi & Zsuzska
2022 · Családi nyaralás
Fantasztikus napunk volt. Nagyon szépen köszönjük a szervezést. A gyerekek is élvezték nagyon, nagyon hálásak vagyunk!
Móni & Laci
2022 · Csillagtúra egy szigetről
A mai programunkat ki nem hagytam volna 😂!
Melinda, Béla & Balázs
Csillagtúra egy szigetről
Köszönjük, pazarul éreztük magunkat. Csodálatos ez a két sziget!
Móni & Laci
2022 · Csillagtúra egy szigetről
Köszönjük, isteni volt a szervezés, csodás volt a mai nap!
Réka
2022 · Island hopping
Nagyon szuper volt! A táj gyönyörű és a személyzet is szuper. A motorcsónakos srácok nagyon nagyon jófejek voltak, le a kalappal. Finom BBQ ebéd. Jó sznorkelezési helyszínek. Egyszerűen tökéletes! Örülök, hogy rátok találtunk 😍
Laci & Eni
Island hopping
A legnagyobb élmény a 2 hetes kint tartózkodásunk alatt az általatok lefoglalt Curieuse-os kirándulás és a teknősökkel töltött idő volt. A kirándulás leendő résztvevőinek üzenjük, hogy vigyenek magukkal banánt és/vagy salátát mert akkor nagyon nyerők lesznek a tekiknél. 🙂
Niki & Petya
2021 · Island hopping
A szervezett, sznorkelezéssel egybekötött hajókirándulás volt az egyik legjobb program, amin részt vettünk a nyaralásunk alatt. 🙂
Morgan
2016 · Csillagtúra egy szigetről
My husband and I had the best time on the charter – it was the highlight of our whole trip. We enjoyed getting to know Aubrey and Renzo and relying on their expertise. We also enjoyed the fish that they caught on the boat, it was the best meal of the trip.
Zsófi & Attila
2014 · Hajós körutazás
Pillanatok alatt megtaláltuk a neten Attila oldalát, aki minden segítséget megadott nekünk az álomnászút megszervezésében. A legnagyobb ötlet, az általa ajánlott egy hetes hajóút volt, egy nyolc kabinos vitorlás fedélzetén. Csodálatos élményekben volt részünk. Szuper volt a választott hotel is, felejthetetlen élmény volt! Kedves Attila ezúton még egyszer köszönjük a sok segítséget!
Sarah & Tamás
2021 · Nászút
Our wedding has been a dream and our honeymoon is something to remember. We couldn’t ask for a better wedding organizer / planner. Everything was perfect on our wedding day, very solemn and it went very smoothly. I advise you to follow Réka’s tips and advices. We are very glad we chose the Beach she recommended. It was beautiful and serene. Réka has been very helpful and very accommodating from the beginning of our wedding plans. She hopped on a call with us to make everything clear and to explain it step by step. She over-delivers and on top of the wedding plans, she also took care some of our hotel bookings, transportations (sea and land) and our excursions. We did not have to do anything aside from enjoying our wedding day and have fun on our honeymoon. Everything was sorted by her. She is also very kind and suggested that we can book on our own if we find a better price for it . She is not just an organizer but a friend.
Evelin & Zsolt
2014 · Hajós körutazás
A sziget egyik legszebb tengerpartján tehettünk fogadalmat egymásnak és aztán futhattunk az óceán habjaiba. Páratlan élmény volt, mindenkinek csak ilyen esküvőt és utána persze sok-sok boldog évet kívánunk!
Kardos család
2022 · Családi nyaralás
10 napot töltöttünk a csodás Seychelle-szigeteken. Köszönjük Réka,hogy még színesebbé tetted a kirándulásainkat, hihetetlen sokoldalú felkészültségeddel, kedvességeddel, hálásan köszönjük!
Mónika
Island hopping
A 10 napból 6 napot kirándulással töltöttünk, nagyon sok programon vettünk részt, amit köszönhetünk Attilának.
Nóri
2014 · Hajós körutazás
Arról álmodni se mertünk hogy magyar idegenvezetőt is kapunk. A seychellesszigetek.hu fenntartója, Attila volt aki mindent közvetített a nyaralásunk előtt és alatt.
Janika
Családi nyaralás
Köszönjük a szervezést, a pihenés mellett nagyon sok élményben volt részünk.
TomZit
2021 · Csillagtúra egy szigetről
Rékáék segítettek kiválasztani a legjobban hozzánk illő hajóutat. Bármi kérdésünk volt, vagy tanács kellett, akkor magyarul kaptunk segítséget.
Magdi & Győző
2022 · Családi nyaralás
10 élményekben gazdag, csodálatos napot töltöttünk a szigeten. Mindezt bájos idegenvezetőnknek is köszönhetjük, Vincze Rékának. Rendkívül nagyfokú felkészültségével, tudásával legyen az történelem, politika, növénytan, vagy állattan lenyűgözött bennünket. Minden percét élveztük a vele töltött időnek!
Nóri & Hunor
2017 · Nászút
A segítségednek köszönhetően gondtalan és felejthetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak! Az első pozitív meglepetés az volt, hogy a beígértnek megfelelően mindig, mindenki ott volt, ahol megbeszéltük, sohasem késett senki. A transzfer már várt ránk a repülőtéren, a csomagjainkat szinte kézbe sem kellett vennünk, nagyon segítőkészek voltak. A szállásokat nagyon jó érzékkel ajánlottad nekünk! La Digue-en kisebb komfortfokozatban, de a Paradicsomban lakhattunk, elképzelhetetlenül fantasztikus kilátással. Ahol a recepcióstól a pincérekig mindenki előzékeny és segítőkész volt. Hazahoztuk magunkkal a mosolyukat! Külön élmény volt a kreol est, ahol még táncra is perdültünk 😊 La Digue-ről még mindenképpen szeretnénk egy-két szót ejteni: Ez a sziget tökéletes 😊 Számunkra ez a kis sziget, a sajátos hangulatával, maga a nagybetűs NÁSZÚT! Praslin és Mahé is csodálatos, de valóban mind más világ és nekünk La Digue állt a szívünkhöz a legközelebb. Mahé-n nem a partok, sokkal inkább a gazdag növényzet ragadott magával, a hegyek, a természet. És a szállásunk, ami abszolút luxus érzetet adott, bár napnyugtakor nagyon sok kis homoki légy volt, szétcsipkedtek minket az utolsó két napban, ami még másfél hétig eszelősen viszketett itthon. Az ételek már most hiányoznak, még Hunor is megszerette a halakat 😃 Nagyon örülünk, hogy rábeszéltél minket a félpanzióra, minden szempontból megérte! Mindkét szállodában elégedettek lehettünk a konyhával! A leszervezett programok pozitív csalódást okoztak. A túrák közül kiemelnénk, hogy Mahén a vezetett autós privát túránkon Roy valami zseniális volt. Mindent tud a Seychelle szigetekről és hihetetlenül figyelmes volt!!!!!!!! Az első kompolások során nagyon aggódtunk a csomagjaink miatt… Nekünk át kellett szállni, de vajon a csomagok is jönnek-e velünk. Utólag kiderült,hogy feleslegesen aggódtunk, mentek a csomagok velük, profi az egész 😃 A kis bosszúság eltörpült az élmények mellett és már most visszaindulnánk 😊 Ha valaha újra lesz lehetőségünk, gondolkodás nélkül megyünk, és Tőled fogunk segítséget kérni! A tanácsaid, szervezésed nélkül fele ilyen jó élmény nem lehetett volna! Szóval számunkra a legek: Legjobb sziget: La Digue Legjobb part: Anse Georgette Legjobb étel: BBQ hal a Beau Vallon parton Legjobb ital: Pina Colada az Avani medencéjének partján és friss kókuszvíz az óceánban Legjobb program: Sznorkelezés Shamyllal, Robertes túra, Mahé autós egész napos 😃 Köszönjük: Nóri&Hunor
Miklós
Island hopping
Az utunk során minden problémamentes volt, a reptéri-, és hajótranszferek, a gépkocsi átadás-átvétel, mind-mind a megadott időben pontosan zajlott. Köszönet ezért Nektek.
Kata & Gergő
Island hopping
Szeretném megköszönni ezt az eszméletlen, fantasztikus nyaralást! Talán a legjobb szó a varázslatos lenne rá!🙂 Minden tökéletes volt, mindenhol figyeltek ránk. Szóval tényleg nagyon szépen köszönünk mindent!!!
Szilvi & Bálint
Island hopping
Nagyon köszönjük közreműködéseteket a nyaralásunk megtervezése során. Általatok lett igazán testreszabott az egész 🙂 Szuper volt a hely, az utazás, csodás helyeket láttunk! Az egész olyan volt mint egy álom! Úgy készültünk Seychelle-re, hogy azt mondtuk egymásnak: „once in a life time” Mégis már a repülőtéren hazafelé megbeszéltük, ha tehetjük vissza megyünk még! Nagyon köszönjük Nektek, és reméljük még visszatérünk!
Nóra
Csillagtúra egy szigetről
Felejthetetlen napokat töltöttünk Mahé-n. Nekem nagy vágyam volt erre a kivételes helyre egyszer eljutni és természetesen nem csalódtam/csalódtunk. Már a levelezés kezdetén nagyon kedvesek, segítőkészek, gyorsak és hatékonyak voltatok.
Meggie & Tomas
Island hopping
Az ÖNÖK szervezése TÖKÉLETES volt. Nagyon kedvesen fogadtak, készségesek voltak, pontos időben vártak mindenhol a reptéren, a kompnál stb. La Diguet mindenkinek fogom ajánlani az Önök szervezésével ebben biztos vagyok.
Ildikó & Zsolt
Hajós körutazás
Olyan élményeket, barátságokat nyújtott a hajós körutazás, hogy bizonyossággal állíthatjuk, ez volt eddigi életünk legnagyszerűbb túrája. Ez úton is szeretnénk megköszönni az általatok nyújtottakat, amely nélkül nem lett volna ilyen zökkenőmentes.
Erika & Robi
Island hopping
Nagymértékben megkönnyíti az utazó helyzetét a közreműködésetek és ezáltal sokkal komfortosabbá teszi a kint töltött időt.
Csilla & Lajos
Házassági évforduló
Korrekt választ kaptunk minden kérdésünkre és a szervezéssel is teljes mértékben meg voltunk elégedve. Bátran merünk ajánlani benneteket másoknak is. Nagyon jól éreztük magunkat a 20. házassági évfordulónkat ünnepelve.
Brigi & Robi
Island hopping
Többször neki akartam fogni a beszámolónak, de úgy éreztem csak azt tudom leírni, amit mindenki, aki megfordult a szigeten a Ti szervezésetekkel. Biztos minden vendég hasonlóakat ír a látványról, a fantasztikus hangulatról és hálásak a rengeteg hasznos infoért, amit adtok. Egyetlen negatív dolgot nem tudok mondani, ami az utazás szervezésével kapcsolatban lenne, maximálisan megkaptunk minden segítséget, tanácsot, hogy zökkenőmentes legyen a nyaralás! A helyek, amiket ajánlotattatok, szuperek voltak. És csodásan éreztük magunkat!
Lenke & György
Island hopping
Köszönünk szépen minden segítséget, amit kaptunk a felejthetetlen utazásunkhoz. Azt a rengeteg előzetes tájékoztatót, információt, tanácsot, ami tökéletesen felkészített minket erre a nagy kalandra szinte nulla nyelvtudással, hiszen ,no speak Englis csak little’. Megérkezésünktől kezdve minden úgy történt ahogy Ön ígérte, mindenhol várt ránk valaki és szinte kézről-kézre adtak minket, esélyünk sem volt elveszni. A transzferek, a szervezett utak hibátlanul működtek. Mindvégig azt éreztük, hogy a vártnál is több figyelmet kapunk. Számunkra több mint tökéletes volt. Millió köszönet és hála a zseniális szervezésért!
Andrea
2016 · Island hopping
Összességében egy tökéletes nyaralás volt egy tökéletes utazásszervező segítségével. A szállások jó áron, jó elhelyezkedéssel, kedves személyzettel, ízletes ételekkel…. Csak jókat tudok írni, mert minden fantasztikus volt.
Sanyi & Fanni
2014 · Hajós körutazás
Három csodálatos hetet töltöttünk el a Seychelle-szigeteken párommal. Az út szervezésében Attila központi szerepet játszott és már az előkészítésben is nagyon sokat segített. Ő javasolta, ha már úgy is ilyen hosszú időre utazunk, próbáljunk ki egy hajókirándulást, mert az egy hét alatt nagyon sok szép helyet be tudunk járni. Életünk egyik legnagyobb élménye lett az az egy hét 🙂 .” Egy 40 méteres szuper vitorláshajóval körbehajókázni a szigeteket egyszerűen leírhatatlan élmény, olyan helyeken jártunk, ahová szárazföldön nem vagy csak nehezen jut el az ember. Néztünk naplementét a tengeren ringatózva, reggeliztünk álomszép öblökben a partot bámulva, felkeltünk hajnalban, hogy lássunk egy napfelkeltét a tenger felett, jártunk az óriásteknősók szigetén, meglátogattunk egy elzárt privát szigetet meseszép tengerparttal és 2-3 méteres hullámokkal, ettünk frissen fogott halat a tengerből, delfinek úszkáltak a hajó körül és követtek hosszú tengeri mérföldeken át, etettünk és simogattunk olyan halakat a kezünkből, amiket csak filmen, vagy akváriumban láttunk, reggelente úsztunk egyet a hajó körül testmozgás gyanánt, tengeri kajakkal jártunk körbe apró szigeteket, búvárkodtunk korallzátonyok között, …….. (Attila azt mondta csak két bekezdés lehet ezért nem írhatok többet, de ha igazán szép élményre vágysz, akkor ezt próbáld ki!)
Mónika & Szabolcs
2014 · Island hopping
Különleges, felejthetetlen emlékek fűznek Bennünket az édenkerthez, mely emlékek kitörölhetetlenül ottmaradnak egész életünk folyamán. Ehhez hozzájárult különleges túravezetőnk Kelecsényi Attila, aki megszervezte az összes előre eltervezett programunkat, segítségünkre volt mindenben. Legyen szó akár a nyelvi nehézségektől kezdve, a fotók, felvételek elkészítésén, a tengeri horgászat rejtelmeinek bevezetésén, a kókuszdió feltörésén, az egzotikus, tengeri ételek bemutatásán át, „mindenben”. És ezt mindig úgy tette, hogy sohasem volt tolakodó, erőszakos, hagyott bennünket érvényesülni, de közben rávett arra, hogy legyünk természetesek ebben a természet adta világban. Fiatalkora ellenére olyan szigeti tapasztalattal rendelkezik, mint egy helyi lakos, Seychelle-i. Kelecsényi Attila egyszóval KÖSZÖNÜNK MINDENT! Ha tehetnénk, már most visszamennénk a paradicsomba, a Seychelle-szigetekre, mert amióta hazajöttünk az a nyugalom a mi körbevett ott bennünket elillant, tovaszállt.
Dóra, Béla & Hanna
2020 · Családi nyaralás
2019 októberében kezdtem neki a 2020 januári seychellei nyaralásunk megszervezésének. Eleinte utazási irodáknál érdeklődtem, de sehol nem éreztem azt az összeszedett információáradatot amire nekem szükségem volt. Tovább keresgéltem, mikor rátaláltam Rékára, és az első telefonos beszélgetésünket követően úgy éreztem, hogy végre jó kezekbe kerültünk. Réka meghallgatta a szállással kapcsolatos igényeinket, és a beszélgetésünket követően küldte is e-mailben a lehetőségeket. Részletes leírást küldött minden egyes szállásról. A három fő szigeten a segítségével megtaláltuk a számunkra legmegfelelőbb szállásokat. Réka nem csak a szállások kiválasztásában segített, hanem leszervezte a transzfereket, az autóbérléseket elintézte, és a komp jegyeket is kézhez kaptuk. A szervezésének köszönhetően minden flottul ment, és ha bármi kérdésünk volt készséggel állt a segítségünkre!
Mariann & Laci
2021 · Nyaralás barátokkal
A Seychelle-szigeteket azért választottuk úti célunknak, mert elsősorban a legyezőhorgászat iránt érdeklődő férjem álmát szerettük volna megvalósítani. Réka és Attila sokat segített az időpontválasztásban, figyelembe véve a Hold állását, a helyi időjárási viszonyokat, a tengerifű jelenlétét. Ennek figyelembevételével esett a választásunk egy 2020. márciusi indulásra, amit a járvány miatt csak 2021. novemberében tudtunk megvalósítani. Egész utunk során a szervezett transzfer, túravezetés pontosan, az előre megbeszéltek szerint történt. Egy napot töltöttünk Mahé szigeten, ahol a Réka által vezetett remek 1 napos kirándulás keretében ízelítőt kaptunk a sziget csodálatos öbleiből, jártunk nemzeti parkban, ellátogattunk a Takamaka rum gyárba és utunk során rengeteg információt, érdekességet tudtunk meg az országról. Praslin szigeten egynapos túrát szervezett számunkra Réka. A helyi túravezetőnk segítségével eljutottunk egy családi keresztelőre, a helyi faluba, a Vallée de Mai nemzeti parkba a gigantikus kókuszfák közé, és megcsodáltuk a sziget gránit sziklákkal szegélyezett legszebb öbleit. A Seychelle-szigeteken eltöltött 10 napunk hatalmas élményt nyújtott számunkra, így biztosan visszamegyünk. Ezúton is szeretnénk megköszönni utazásunk rugalmas és körültekintő szervezését!
Anita
2021 · Csillagtúra egy szigetről
Nagyon, nagyon jó volt a mahe-i autós kirándulás, nagyon köszönjük a szervezést, Terence nagyon kedves volt, mindent megmutatott, mindenhol megállt, mindent elmondott. Beletekinthettünk egy picit a helyi életbe, tökéletes volt 🙂 Nagyon szuper volt a a Praslin-La Digue kirándulás is 🙂 Kár lett volna kihagyni. A hullámok sem voltak nagyok, így élvezhető volt az utazás is. Szuper volt a guide is! Köszönjük szépen a fantasztikus programokat.
Marcsi
2019 · Családi nyaralás
Köszönjük szépen a szervezést. Szuper jól sikerült a Mahé túra. A sziget legkedvesebb, legsegítőkèszebb és legtürelmesebb túravezetőjét kaptuk. Köszönjük neked ès neki is a tegnapi túrát. Gyönyörű helyekre vitt el bennünket. Nagyon jól èreztük magunkat. A Praslin-La Digue kirándulàs is nagyon jól sikerült. Tele vagyunk élmènyekkel a gyönyörű helyek láttán. A hajón nem volt semmi gondunk, teljesen jól bírtuk.👍 Hazafelé mèg bálnákat is láttunk (a túravezető vette észre őket és megállította a hajót 👏) Köszönjük nektek ezt az élményt is!
Erzsébet & Zsolt
2021 · Csillagtúra egy szigetről
Csodálatosan szép helyeken jártunk a segítségetekkel. Hálás köszönetünk érte! Nagyon élveztük a grillezést is a Saint Anne Marine park túrán, ahol minden olyan volt, mintha a gyermekkerunk trópusi poszterei keltek volna életre. A kedvencünk a biciklizés volt La Digue szigetén.
Alexa és Feri
2021 · Csillagtúra egy szigetről
A Seychelle-szigetek maga a földi paradicsom, pont mint a képeken. De az életre szóló élményt Rékáék nyújtották. A hajókirándulással egybekötött piknik az eldugott szigeten felejthetetlenné tette a nyaralásunkat. Köszönjük Nektek!
Betti & Ákos
Szépséges helyek! Köszi Réka neked is, meg Terence-nek is! Nagyon szép helyeken jártunk, Terence sok mindent mesélt a szigetről. Ákossal jól elbeszélgettek. Nekem meg Ákos elmondta a lényeget 🙂 Jól el is fáradtunk 🙂
Julcsi & Kareszok
2021 · Családi nyaralás
Szuper élményekkel lettünk gazdagabbak Rékának köszönhetően, akivel közösen bejártuk egész Mahét csodálatos partokat felfedezve, jártunk igazi teaültetvényen és voltunk a sziget egyik legszebb kilátó- és kirándulóhelyén, a Mission Lodge-nál.
Niki & Laci
Réka segítségével egy egész napos kirándulásra mentünk, ahol az egész szigeten körbevezetett minket, megmutatott minden érdekes dolgot, és fantasztikus volt, hogy látszott mennyire boldogan teszi. Örülünk, hogy rátok találtunk:) Biztosan menni fogunk még!
Dóri & István
Minden a megbeszélték szerint zajlott és örökre szóló élményeket szereztünk a te Seychelle-i tapasztalatoddal, mindezt magyarul! Imádtuk minden percét!
Helga & Ricsi
2021 · Családi nyaralás
Szívből ajánlom Rékát, aki a lokálpatriótákat is zavarbaejtő lexikális tudásával mutatta be nekünk a sziget történetét és vitt el azokra az ikonikus helyekre, amelyeket feltétlenül látni kell.
Kozma család
2021 · Családi nyaralás
2021-ben voltunk Seychelle-en, csodálatos 10 napot töltöttünk el Réka szervezésében, neki köszönhetjük, hogy minden simán ment. Teljeskörű információt nyújtott és nagy segítség volt az utazás és ott tartózkodás alatt. Az utolsó napunk, a Mahe-i autós túra volt a pont az i-re, benne volt minden lényeges látnivaló! Köszönjük, ha megyünk, újra csak veletek!
Kriszti & Kornél
2021 · Nászút
Először saját magunk akartuk megszervezni az utazást, de végül kíváncsiságképpen ráírtunk a seychellesszigetek.hu-ra és Rékától sokkal jobb ár-értek arányú ajánlatot kaptunk, mint amit magunktól tudtunk volna foglalni. Hatalmas rálátásuk/tapasztalatuk van a szigetekkel kapcsolatban, ami egy ennyire messzi és ismeretlen desztinációnál igenis nagyon sokat számít! Nem mellesleg egy nagyon szerethető személyiség és bátran mondhatom hogy azonnal tudott azonosulni velünk és a számunkra legjobbat kaptuk tőle! Rengeteg km-t spóroltunk meg neki köszönhetően és a legcsodálatosabb helyeken jártunk! Mindenkinek őt ajánlom mielőtt elkezdene maga szervezni utazását! Ezúton is nagyon köszönjük és remelem még nyaralunk “együtt“!
Réka & István
2013 · Island hopping
Mi teljesen rábízhattuk magunkat Attilára, jó kezekben voltunk 🙂 Ha bármi kérdésünk volt a programokkal, szigetekkel, hajóval, helyi szokásokkal, vagy bármivel kapcsolatban, hozzá fordulhattunk, mindenre tudott válaszolni. A repjegyen kívül ő intézett nekünk mindent: szállást, fuvart, hajóutat. Rengeteg időt, energiát és pénzt megspórolva ezzel nekünk, nagyon elégedettek voltunk a szolgáltatásaival. Nem mellesleg egy jófej figurát ismerhettünk meg személyében, akivel jókat lehetett dumálni. Mégegyszer köszönünk mindent, nagyon jól éreztük magunkat! 🙂
Amit kínálunk
Válogatott, megbízható szolgáltatások
Általunk is számtalanszor kipróbált programok, olyan szolgáltatóktól, akik valóban ott lesznek, ahol, és amikor mondják.
Bízd ránk a szervezést
Használd ki a tudásunk és évtizedes tapasztalatunk. Tervezz velünk az igényeidnek, időjárásnak és a körülményeknek megfelelően.
A legjobb árak, helyszíni fizetéssel
Foglalj előre, hogy ne maradj le semmiről, és fizess csak a helyszínen, közvetlenül a programok szolgáltatóinak.
Egyedülálló, magyar idegenvezetés
Ismerj meg sokkal többet a Seychelle-szigetek történelméből, élővilágából, kultúrájából és mindennapjaiból. A szigeteken egyedüliként, sokéves tapasztalattal nyújtunk magyar nyelvű idegenvezetést.
Programok listája
Válogass a 3 legnépszerűbb sziget szerint csoportosított kirándulások között, melyeket az általunk írt, részletes adatlapokon is le tudsz foglalni. Kérheted a segítségünket a teljes nyaralásodra szóló programterv kialakításához is.
Baie Ternay hajókirándulás · Bas Glass
Mahé · Belombre kikötő · 6 óra · Privát · Mamila Charters
Észak-Mahé legszebb öblébe és a szárazföld felől megközelíthetetlen Anse du Riz partra tartó privát hajókirándulás, sznorkelezéssel és kajakozással a nemzeti parkban, valamint BBQ ebéddel a természetben. Könnyed kikapcsolódás idilli környezetben.
800 EUR
4 felnőtt
Baie Ternay hajókirándulás · Bas Glass Port Launay
Mahé · Port Launay öböl · 6 óra · Privát · Mamila Charters
A kirándulás a Constance Ephelia hotel északi partjától indul a Bas Glass üvegfenekű hajó fedélzetén a Baie Ternay Tengeri Nemzeti Parkba. Sznorkelezés és kajakozás, valamint BBQ ebéd Anse du Riz tengerparton. A kirándulás a kötetlen, önfeledt pihenésről szól.
1000 EUR
4 felnőtt
Grande Soeur, La Digue szigetlátogatás · Genesis
Mahé · 10 óra · Privát · Ocean 20 Charters
Grande Soeur és La Digue szigetek meglátogatása, sznorkelezéssel Cocos-szigetnél. Egész napos program a Genesis hajó fedélzetén utazva.
1300 EUR
4 felnőtt
St Anne hajókirándulás · Island Hopper Charter
Mahé · Marine Charter kikötő · 6 óra · Kiscsoportos · Island Hopper Charter
Moyenne és Cerf szigetek meglátogatása egy jól szervezett, élménydús, de laza kirándulás keretében, sznorkelezéssel és BBQ ebéddel. Magyar idegenvezetés kérhető.
110 EUR
1 felnőtt
Grande Soeur hajókirándulás · Simplicity Charter
La Digue · La Passe kikötő · 7 óra · Kiscsoportos · Simplicity Boat Charter
Grande Soeur szigetlátogatás, rengeteg sznorkelezéssel, és kiadós BBQ ebéddel. A kirándulás La Digue sziget kikötőjéből indul.
115 EUR
1 felnőtt
Aride hajókirándulás · Endless Summer Charter
Praslin · Eve-sziget · 8 óra · Privát · Endless Summer Charter
Délelőtt Aride, az Indiai-óceán madárrezervátumának meglátogatása, majd délután sznorkelezés Curieuse egyik eldugott partszakasza mellett. Egész napos, privát program, svédasztalos ebéddel a katamarán fedélzetén.
1170 EUR
4 felnőtt
Grande Soeur hajókirándulás · Endless Summer Charter
Praslin · Eve-sziget · 8 óra · Privát · Endless Summer Charter
Hajókirándulás Seychelle talán legszebb tengerpartjára egy privát katamarán fedélzetén. Svédasztalos ebéd a hajón, majd délután sznorkelezés.
1170 EUR
4 felnőtt
Curieuse hajókirándulás · Geoli Charters
Praslin · Anse Takamaka öböl · 7 óra · Kiscsoportos · Geoli Charters
Curieuse, St Pierre és Anse La Farine part meglátogatása egy jól szervezett és élménydús kirándulás keretében, sznorkelezéssel és BBQ ebéddel. Kiscsoportos, körülbelül 7 órás kirándulás.
1800 SCR
1 felnőtt